Bár a tényleges háború sikeresen lezárult, rám még vártak kisebb
csaták. Nem alakult minden olyan simán, mint ahogyan azt én szerettem volna.
Mikor végre úgy tűnt, hogy eredményesen átjutott Siwonnal a kapcsolatom a
nehézségeken, akkor jöttek az újabb bökkenők…
Pár héttel a béketárgyalások után úgy
döntött, hogy itt az ideje bemutatnia a szüleinek, mint a barátnőjét. Napokon
keresztül idegeskedtem, hogy mit fognak hozzám szólni… Elsősorban nem is a
kinézetemben voltak kétségeim, sokkal inkább a ”fajtámmal”…
-Nem
vagyok biztos, hogy képes vagyok elmenni hozzájuk. Mi lesz, ha tiltják majd ezt
az egészet?
-Ne
parázz már teljesen feleslegesen! Jó fejek és meg fogják érteni. –lépett oda
hozzám Siwon és megölelt.
-Ha
te mondod… Melyik nap megyünk?
-Péntek
reggel indulunk és vasárnap jövünk vissza. Talán addig egyetlen szellemecske
sem akar rosszalkodni.
-Dinka.
Inkább induljunk, mert a többiek már várnak.
Igen, a mi kis kommandónk immár legális keretek között működött.
Mi Jun és Min Ha az elméleti oktatásért voltak felelősek. Siwon, Micky a
megfelelő tréning programok kidolgozásában és alkalmazásában segédkeztek. Gaby
Ji Naval együtt pedig a hírszerzők vezetését vállalta el. Én meg hol itt, hol
ott szálltam be. Ahol épp kellett a segítségem, oda mentem. Bár leginkább a
terepen dolgoztam. Most is épp egy vízszellem ügyén dolgoztunk, több-kevesebb
sikerrel. A helyi tavak környékéről folyamatosan tűntek el a férfiak, minden
nyom nélkül. Mint kiderült, egy vízszellem áll a dolgok hátterében, aki
lecsábítja a férfiakat a tavak mélyére, ahol eleinte elhiteti velük, hogy
képesek a víz alatt lélegezni, de az apró játszadozás végén mind megfulladnak.
Ezek a szellemek általában olyan nők voltak életükben, akik csalódtak a
szerelemben, ezért járnak vissza kísérteni. Egyik alkalommal majdnem elkaptuk,
de kicsúszott a kezeink közül. Ám a keresését most pár napra fel kell
függesztenem…
Végre elérkezett a péntek reggel.
Bepakoltunk a kocsiba és elindultunk Siwon szüleinek házához. A kezdeti
nyugalmam egyre inkább eltűnni látszott, ahogy egyre közelebb értünk úti
célunkhoz. Idegesen kezdtem tördelni, szorongatni a kezem…
-Hogy van az, hogy egy szellemmel szemben
állva sem vagy ennyire izgulós, mint most? –fogta meg kezeimet, miközben az
utat figyelte.
-Nem tudom… De igyekszek
megnyugodni…tényleg…
-Oké, de gyorsan, mert kb. 5 perc és
megérkezünk.
-Mi? Máris? –nyeltem egy nagyot, majd
lehunytam a szemem, hátha ezzel sikerül kicsit összeszednem magam.
Pillanatokon belül valóban a háznál voltunk. Hatalmas épület
előtt parkolta le a kocsit. Alig akartam elhinni, hogy ebben valóban laknak
emberek. Tudtam, hogy gazdagok, de hogy ennyire…
-Menj csak előre, én is mindjárt
megyek, csak kiszedem a csomagokat.
-De…
-Nahát, szervusz! Te lennél Mi Ho-ssi?
–lépett oda hozzám egy fiatal hölgy.
-Jó napot! Igen, én vagyok Goo Mi Ho.
–hajoltam meg illedelmesen. Örülök, hogy megismerhetem.
-Részemről a szerencse! A nevem Choi
Na Rae. A fiam merre kószál?
-Épp a bőröndöket szedi elő a
csomagtartóból. Azonnal jön ő is.
-Értem, akkor addig gyere beljebb.
Bólintottam, majd követtem őt be a szinte gigantikus lakba. Hosszú
márványlépcső vezetett az emeltre, ahol feltételezem a hálószobák voltak. Lent
egy ízlésesen berendezett, pasztellszínű nappali volt szintén márvány
kandallóval. A konyha pedig egybe volt nyitva az étkezővel.
-Meseszép a ház.
-Örülök, hogy tetszik. Remélem,
mostantól sűrűbben látunk majd erre téged is.
-I-igen, én is remélem.
-Siwont hol hagytátok? –jött oda
hozzánk egy férfi… le sem tagadhatnák egymást…
-Itt is vagyok. –érkezett a válasz a
hátunk mögül.
-Csodás. Mivel mindenki itt van, azt
javaslom, üljünk le egy csésze tea társaságában beszélgetni.- ajánlotta fel Na
Rae.
-Rendben.- mondta az apuka.
-Nos, kedvesem, mi is a neved?
-Oh, elnézést. Valóban nem mutatkoztam
be. A nevem Goo Mi Ho.
-Goo? Úgy érted, az édesanyád…
-Igen. Az édesanyámat Goo Mi Ranak
hívják.
-Akkor, ha nem tévedek, te is egy vagy
közülük.
-Valóban. Jól gondolja, én is gumiho
vagyok. Remélem, ez nem jelent problémát.
-P-persze, hogy nem. – válaszolta, de
érezni lehetett rajta, hogy nem volt biztos benne.
-Mi? Hogy te is róka vagy? –nézett rám
meglepetten Na Rae.
-Ne támadjátok le egyből. Ő nem olyan,
mint amilyenre gondoltok. –igyekezett megvédeni Siwon.
-Fiam, miből gondolod, hogy később nem
lesz ő is vérszomjas gyilkos? –vetette fel Na Rae.
-Soha nem lennék képes megölni senkit.
Főleg nem olyat, akit szeretek. Miért gondolja mindenki azt, hogy csak azért,
mert gumiho vagyok, akkor feltétlenül vadállatként is viselkedek. Akárhányszor
azt hiszem, hogy végre nyugtom lehet, valaki mindig előjön ezzel. Elegem van!
–hirtelen felálltam a kanapéról és kirohantam a kertbe, ahonnan könnyedén
kijuthattam a természetbe.
-Gratulálok! Miért nem tudjátok őt úgy
elfogadni, ahogy van? Tényleg soha nem ölt meg senkit, pedig számtalan
lehetősége lett volna rá. Még a nagynénjét is életben hagyta, pedig ő elrabolta
és fogva tartotta. Komolyan nem értelek titeket… -kelt ismét védelmemre Siwon.
-De fiam, hogy beszélhetsz így velünk?
-Sajnálom, anya, de ez az igazság.
Tudom, hogy fura… De… Én tényleg szeretem őt, annak ellenére, hogy üldöznöm
kéne.
-Siwon, komolyan gondolod ezzel a
lánnyal a dolgokat?
-Édesapám. Ha nem tenném, akkor már
rég megölhettem volna.
-Ez igaz. Sőt, ő az első lány, akit
elhozott hozzánk is. Ez már csak jelent valamit. –mondta az édesanyja.
-Te sem akarhatod, hogy valaki
olyannal legyek, akit nem szeretek.
-Van egyéb érved is, hogy miért
engedjem meg?
-Tényleg érvelnem kell mellette? Nem
elég az, hogy fontos nekem. De ha minden áron kell valami… Ő volt az, aki az
életét is kockázatta az ország egyesítéséért. Beutazta a fél világot, csak hogy
embereket keressen, akik mellénk állnának. Megfelel?
-Még mindig nem bízok meg benne teljes
mértékben… De ha te boldog vagy vele, legyen. Nem állok közétek.
-Köszönöm!! Most viszont mennem kell.
Meg kell találnom.
-Itt vagyok. El sem mentem… Csak a
kertben voltam, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejem.
-Akkor hallottál mindent??
-Melyik mindenre is gondolsz? Persze,
hogy az egészet hallottam. Remek füleim vannak, emlékszel?
-Nos, kedves Mi Ho… -fordult felém
Leeteuk- Remélem, hamarosan tényleg a családunk tagjaként üdvözölhetlek téged.
-Úgy gondolom, ez nem csak rajtam
múlik majd. De köszönöm, hogy megértenek engem és elfogadnak annak, ami vagyok.
–válaszoltam, miközben Siwon felé tekintgettem vigyorogva.
-N-ne
célozgass!
A péntek délelőttöt leszámítva remek időt töltöttünk együtt.
Vasárnap este értünk haza Szöul belvárosába. Örültem, hogy végre megint a saját
lakásomban lehetek…
Hétfőn megint folytatódott a hajsza a vízszellem után, még
mindig sikertelenül. Hajszoltuk őt tóról tóra, folyóról folyóra, de semmi.
Hónapokon keresztül rohangáltunk utána. Mikor már azt hittük, teljesen
reménytelen a helyzet, akkor jött a váratlan fordulat… Az egyik tanoncunk
valamilyen csodával határos módon elkapta a nőt… Végre pihenhetünk!!
Május végén járhattunk, mikor egyik
este Siwonnal úgy döntöttünk, ideje egy kicsit lazítani. Elegánsan kiöltöztünk
és egy gyertyafényes vacsora mellett merengtünk a múltunkon, a jelenünkön és a
lehetséges jövőnkön…
-Tudod, tényleg nagyon jól esett, hogy
akkor mellém álltál a szüleiddel szemben. Végre úgy éreztem, hogy számíthatok
valakire. Hogy van mellettem valaki, aki megvéd és gondoskodik rólam.
-Nem véletlenül tettem. Nem akarlak
elveszíteni az ő előítéleteik miatt. És… -itt valamiért megállt, majd nyelt egy
nagyot…
-Valami baj van? Olyan furán
viselkedsz…
-Én… Csak… Ez nehezebb, mint
gondoltam… Nos, már egy ideje fogalmazódik bennem ez az egész, csak elég sok
dolog történt mostanában, ami megakadályozott abban, hogy véglegesen el tudjam
határozni magam. Tudom, hogy nem indult túl fényesen a kapcsolatunk, de most
úgy tűnik, hogy sikerült normális vizekre eveznünk. Szóval e kis monológom
lényege az lenne, hogy… Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?
-E-ez most komoly? Nem viccelsz? Te jó
ég! Persze, hogy igen. –örömömben szinte a nyakába ugrottam… De rájöttem, hogy
itt talán mégse kéne… Közelebb jött, az ujjamra húzta a gyűrűt, majd egy
csókkal pecsételte meg az egyezséget.
Augusztusban meg is tartottuk az esküvőt, ahol az egész család
és minden barátunk ott volt. Az egyetlen apróbb bökkenőt a lagzi során
felbukkanó újabb arkangyal jelentett csak, de őt Mickyék gyorsan lekapcsolták…
Pár éven belül 3 új taggal bővült már
így is nagy családunk. Két fiunk született Jo Mi és Kibum. Egyikük sem örökölte
a képességeimet, mondhatni hál’ Istennek. Bár nekik is nagyon örültem, de talán
Yoo Binnek még inkább. Olyan, mint egy kis angyal. Hogy ő is gumiho lett-e, azt
még nem tudni, de néhány éven belül kiderül…
Köszönöm, hogy nyomon követtétek életemet, küzdelmeimet és
győzelmeimet!! Ki tudja, talán még találkozunk…^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése