Először csak nagyon egyszerű, lightos kérdések illetve feladatok
jöttek…Aztán minél többet ittak, annál jobban eldurvultak a dolgok…Kb. már
mindenki kavart mindenkivel…A legjobb az volt, mikor valamelyik fiú kiment és
behozott egy fagyöngy ágat, és Jae Hwannak meg egy másik fiúnak az alatt
kellett smárolni…Az egész csapat dőlt a röhögéstől. Még ”engem minden hidegen
hagy” úr is elmosolyodott egy kicsit, amit most láttam először tőle. El is
bambultam…
-Mi van…-bökött oldalba- van rajtam
valami furcsa??
-N-Nem…-nyögtem ki végül- csak fura
téged mosolyogni látni. „Miért
mondtam ezt??” –gondoltam
magamban…
-Fura vagy, ugye tudod…
-Tudom, de…ekkor hirtelen egy ismerős
szag csapta meg orromat, és szívemben is éreztem, hogy valaki a közelben van,
ezért erősen megmarkoltam a felsőmet…
-Valami baj van??
-Nem, semmi…csak ki kell mennem egy
kis friss levegőt szívni. El is indultam, bár alig tudtam vonszolni magam… A
kertben megláttam Jae Hwat…
-Te meg mit keresel itt???
-Jöttem befejezni azt, amit
elkezdtünk.
-Nem halaszthatnánk későbbre?? Most
kicsit elfoglalt vagyok…
-Érdekes, hogy mindig ezt mondod. De
legalább a többi cicus is itt van, érzem a csábító illatukat.
-Nagyon hamar felejtsd el, hogy
bárkihez is hozzáérsz ma vagy bármikor máskor.
-Úgy látom, nem vagy épp a legjobb
formádban, biztos ki akarsz velem állni??
-Ki mondta, hogy egyedül van??- jelent
meg a maszkos férfi.
-Te?? Itt??-néztem rá tágra nyílt
szemekkel- Talán nyomkövetőt raktál rám, vagy mi??
-Szerintem ezt ne most beszéljük meg,
van fontosabb dolgunk is.
Átalakultam, s már kezdődött is a harc. A nagy zajra senki sem
figyelt fel, mert mély álmukat aludták. A múltkori csatánk óta még mindig nem
jött teljesen rendbe a vállam. Ezt megérezte Jae Hwa is, így folyamatosan
balról támadott. Egyszer nem sikerült megfelelően blokkolnom, így a havas
földre kerültem…A titokzatos lovag ismét akcióba lépett, minden irányból
próbálkozott, sajnos nem sok sikerrel. Az unokatesóm olyan galád volt, hogy
havat lökött a maszkos arcába, aki így pár másodpercig nem látott…Ekkor
hatalmas mancsával oldalba vágta Jae Hwa az álarcost, aki így szintén a földre
zuhant…
-Ne merj hozzá érni!!-álltam fel s
támadtam olyan gyorsan, ahogy csak tudtam.
-Miért, talán megversz?? Ugyan, ne
nevettess! Ilyen állapotban semmit sem tehetsz.
-Azt te csak hiszed…Nem hagyom, hogy
ezt megúszd szárazon. Ezzel el is indultam felé akkora sebességgel, hogy az
ebből következő ugrást nem tudta elkerülni, s így a több méteres hóba
nyomódott…
-Mondtam, hogy ne szórakozz velem!!
-Ezt még visszakapod, ”kedves
rokon”.-mondta ironikus hangon, majd utolsó erejét összeszedve eltűnt a
helyszínről. Én egyből a maszkoshoz szaladtam, akinek már csak hűlt helyét
találtam… „Hova tűnhetett??” – filózgattam magamban, miközben
visszamentem a házba.
-Úgy látom, már mindenki
lefeküdt-mondtam hangosan. Nem volt annyi erőm, hogy felmenjek a szobánkba, így
elnyúltam a kanapén, s szinte egyből el is aludtam. Mikor reggel felébredtem,
egy takarót találtam rám terítve…De ki tette rám???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése