3 év telt el a háború kezdete óta… Ji
Nat még mindig nem igazán tudtuk hova tenni… Vajon velünk van vagy ellenünk???
Úgy tűnt, egyre inkább közeledünk a végéhez…Az ellenség csapatai egyre inkább
gyengültek, de nálunk sem rózsásabb a helyzet…
-Hány
emberünk maradt még? –kérdeztem a többieket.
-Magunkat is beleszámolva kb. 5000-en
lehetünk. –mondta Min Ha.
-Az nagyon kevés. Ők mennyien
lehetnek? – elmélkedett Gaby.
-Nagyjából 7500 a kínaiakkal
együtt…-tájékoztatott minket Micky.
-Külső segítség nélkül esélyünk sincs
győzni…- sóhajtott fel Mi Jun.
-Nem fog menni, egy ország sem támogat
minket…Talán ha az USA-val tudnánk kapcsolatot létesíteni… De ahhoz kéne egy
küldöttség… Mégis ki hagyná itt a csapatot???
-Tartsunk szavazást, hogy ki
menjen…-ajánlotta fel Mi Jun- Én hugit javaslom.
-Mi? Engem? Miért?
-Neked kell, mert csak te tudod
megcsinálni. Kísérőnek pedig menjen Siwon.
-Nem, Mi Honak maradnia kell. Ő az
egyik vezető. Nélküle felborulna az egész rendszer. –érvelt maradásom mellett
Min Ha.
-Viszont ő az egyedüli, aki tisztában
van a tényleges tervekkel, mivel, mint te is mondtad, a vezérek egyike…-
csatlakozott a választáshoz Micky- Ezért menjen ő, de Siwon semmiképp. Ő
maradjon a családjával az élen. Inkább Gaby vagy te menj Mi Hoval.-mutatott Min
Hara.
-Mi?? Én…Rendben, ha ezt akarjátok,
elmegyek és Gabyt viszem magammal.
-Király. Ott még úgyse
voltam…-újongott az angyal- Mikor indulunk?
-Minél hamarabb, annál jobb. Akár
holnap már mehetnétek is…-mondta Yoochun.
-Oké. Akkor elkezdek
csomagolni.-válaszoltam s elindultam a szobám felé. Épp a bőröndömet igyekeztem
leszedni a szekrény tetejéről, mikor valaki megszólalt a hátam mögül…
-Komolyan el akarsz menni??
-Nem, nem akarok, de muszáj…
Segítségre van szükségünk…-fordultam Siwon felé, aki az ajtófélfának
támaszkodott keresztbe tett karokkal.
-Hívj, ha van valami…-mondta, majd
elindult vissza a többiekhez.
-Várj…-szóltam utána- Én…Semmi,
hagyjuk.
-Ha belekezdtél fejezd is be. –termett
előttem szinte a semmiből.
-Én… Ha valakinek is baja esik, azt
nagyon megbánod, remélem, tudod!
-Na jah…Csak ennyi? Akkor megyek is…
-Ne menj még!-kértem- S-Segítenél
levenni a bőröndöt?
Nem mondott semmit, csak bejött és a táskáért nyúlt…Ezalatt én
becsuktam az ajtót és bezártam, mert nem akartam, hogy valaki zavarjon…
-Te meg mire készülsz? –nézett rám
furán.
-Semmi olyanra, még mielőtt rosszra
kezdenél gondolni… Csak tisztázni szeretném a dolgokat. Már jó pár éve
mondhatni együtt dolgozunk és… -a szavak egyre nehezebben fogalmazódtak meg
bennem…
-És mi? –szorított egyre közelebb a
falhoz.
-És volt köztünk pár dolog… De sose
beszéltük ezeket meg…És én…Azt hiszem…Hogy…
-Hmm?? Mit hiszel? Tudod, hogy utálom
a mellébeszélést… –már annyira közel volt hozzám, hogy szinte megmozdulni se
tudtam…
-Tudom, de ez nem olyan
egyszerű. Mégis kénytelen vagyok én kezdeni, mert ha rád várok…Szóval a lényeg
az, hogy az évek során közelebb kerültünk egymáshoz, legalábbis én így
gondolom…És egy ideje már többet érzek irántad, mint pusztán munkatárs vagy
barát…
A pár perces csendet már nem bírtam tovább, így megtörtem…
-Mi van? Miért nem mondasz semmit?
Jobb lett volna, ha inkább hallgatok, és úgy megyek Amerikába…- már zártam
volna ki az ajtót, mikor hirtelen szembe fordított magával és egyből ajkamra
tapasztotta az övét. Átkaroltam a nyakát és még közelebb húztam…Nem akartam
elengedni… De mégis muszáj, mert ha most nem teszem meg, később csak még
nehezebb lesz… Ezért ellöktem magamtól, egészen az ajtón kívülre, majd bezártam
azt…
-Ez meg mi volt?? –kérdezte kissé
idegesen.
-S-Semmi…Csak most kérlek, menj el…
Másnap reggel azonnal indultunk is Gabyvel a reptérre…Csak mi
ketten…A több órás út alatt meg sem szólaltam,csak bámultam ki az ablakon…
Vajon mikor jövünk vissza?? Hazatérünk egyáltalán bármiféle eredménnyel??
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése